Tánctörténet
Vankó Beáta vagyok.
Magyarországon születtem.
Útkeresésem során több tánc- és mozgásformát - népi táncot, balettet, jazz-balettet, társastáncot, divattáncokat, flamencót, Tai Chi-t - kipróbáltam és tanultam.
1997-ben Shámi kurzusán találtam rá az orientális táncra - közkeletű nevén a "hastáncra".
A kurzust követően 1999-ben sikeres szakvizsgát tettem az Országos Szórakoztatózenei Központnál (OSZK).
A tanfolyam során sok azonosságot fedeztem fel a már meglévő tánctudásom és a "hastánc" mozdulatai között, így a tánc újabb dimenziói nyíltak meg előttem.
Az orientális tánc a világ egyik legrégibb, majdnem változatlan formában fennmaradt, tisztán rögtönzésen alapuló tánca. A mozgás során mélyről jövő, a történelmi kollektív tudat által őrzött mozdulat-emlékek törnek elő. Természetes mozgás, amit legbelül, ösztöneiben mindenki magában hordoz, csupán elő kell hívni. Ezek az emlékek, lelki rezdülések hullámzanak összhangban a zenével.
Az ősi kultúrák táncai - pl. a szóbanforgó orientális, az indiai, az indián táncok, vagy akár a mi kanásztáncunk - a lélek-tudat irányt járják be. A zenével együtt rezgő lélek mozgása válik mindenki számára láthatóvá a test mozgásában. A civilizált népeknél a tánc a tudat-lélek irány szerinti táncot jelenti. A koreografált táncok a tudat felől indulnak, megtanult lépéseket, külső utasításokat begyakorolva válhatnak később rutinossá és töltődhetnek fel érzelmekkel.
A táncot a test kecses, könnyed, összetett és érzéki mozgásai jellemzik, melyeket vibráló, rezgő mozdulatok egészítenek ki. Ezek a mozdulatok a köldök tájékáról - a keleti hagyományok szerint itt van az energiaközpontunk - indulnak ki, ezért a tánc nem más, mint energiák ki- és beáramoltatása. Segít megnyitni az alsó csakrákat és kiegyensúlyozni energiáinkat.
A "hastánc" korántsem az az erotikus/szexuális csábító tánc, aminek a nyugati társadalmakban gondolják. Ez
téves, tájékozatlanságból eredő elnevezés, amelyet azok a színházi és filmes forgatókönyv-írók terjesztettek el, akik nem néztek kellően utána a
témának. Hiszen nem is a "has" táncol, mert a hasizmoknál jóval többet kell megmozgatni.
Az orientális tánc, ahogyan az arabok hívják, az egyik legősibb tánc, amely az antik világok termékenységi kultuszaiból,
anyasági rítusokból ered. Gyakorlati célja az, hogy a nőket felkészítse a gyermekszüléssel járó stresszre. Tehát ez
a legrégebbi szülést könnyítő technika.
Alternatív születésmódokról a szuleteshete.hu 
portálon olvashatsz.
Farab Firdoz, Bahrein-i (Szaud Arábia) táncos azt mondja, ezt a fajta táncot még az ötvenes években is gyakorolták az ország kevésbé
civilizált részein a vajúdó nők fekvőhelye mellett. Ezt a rituális táncot férfi nem láthatja. A végső cél az,
hogy a vajúdó nőt nőtársai transz-szerű állapotba hozzák, aki ilyenkor a saját testével utánozza a mozdulatokat. Ez
nagyban megkönnyíti a szülést és csökkenti a méh-összehúzódások okozta fájdalmakat. Hozzásegíti az anyát,
hogy ne az összehúzódások ellen, hanem azokkal együtt mozogjon.
Az anyasági szertartásokon túl a tánc biztosította a mindennapi élethez szükséges edzettségi szintet, állóképességet. Egész életen át végezhető biztonságos mozgásforma, mely a test izmainak kontrollján, a megfeszítés-ellazítás elvén és a különböző testrészek egymástól való függetlenítésén alapszik. Az egyes izomcsoportok megéreztetése, az izmok feletti tudatos uralom segít a testtudat kiteljesítésében.